Európa gőzerővel készül az EP-választásokra, az uniós polgárok pedig bőven tisztában vannak azzal, hogy nagy a tét. Az ukrajnai háború felelősségteljesebbé tette az uniós lakosságot, nem igaz, hogy az átlagpolgárt nem érdekli a politika.
Szerző(k): H. A.A washingtoni adminisztráció száz százalékos vámot vet ki a kínai elektromos járművek behozatalára, 50 százalékot a kínai napelemekre és 25 százalékot bizonyos kínai acél- és alumíniumimportra.
Szerző(k): V. G.Május 21-én éjfélig lehet átnézni a NAV által elkészített szja-bevallási tervezetet. Ennek során módosítani, kiegészíteni és elfogadni lehet a bevallást, mely teendőket nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.
Szerző(k): Zádori BenceA magyarok június 15-én kezdenek Kölnben a svájciakkal.
Szerző(k): K. O.Ismét megjelent az évekkel ezelőtt tőzsdei influenszerként tevékenykedő Roaring Kitty, erre kedvenc részvényeinek az árfolyama az egekbe szökött, így sok kisbefektető rengeteg pénzt keresett. Közben a nagyok alig győzik fedezni a shortolt papírok veszteségeit.
Szerző(k): Kovács ÁdámA szervezők szerint a program nem feltétlen összeegyeztethető az Eb-re készülő válogatott felkészülésével.
Szerző(k): K. O.Az iBanFirst összegyűjtötte, milyen kihívásokkal kell szembenézniük a nemzetközi szinten terjeszkedő régiós vállalatoknak. A márkaimázs és a munkaerő utánpótlása, de még a finanszírozás is veszélybe kerülhet.
Szerző(k): H. B.Az iváncsai akkumulátorgyár mögött álló SK On Hungary igyekszik hűteni a kedélyeket, azt pedig beismerte a vállalat, hogy valóban lelassult az elektromos járművek iránti globális kereslet. Ahogy fogalmaztak, ez „a gyártási mennyiségek rugalmas kiigazítását teszi szükségessé”.
Szerző(k): Hercsel AdélMinden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban, rekorderedményt hozott a tavalyi év.
Szerző(k): H. B.